? ?ö?é??????é? ??? ?????????á?, ??????á? ???? á??????. ? ?ö?é??????é? ??? ?é???é??. ??? ?é?ő????.
Ugye, mennyire más megközelítés is ez? A tökéletesség mindenki számára mást jelent. Csak pár példa. Ha én szeretem mondjuk a Balaton partján tölteni a nyári napokat, te viszont jobban érzed magad egy nagyvárosban a rekkenő hőségben is, az én lehetőségem nekem, a tiéd pedig neked tökéletes. Ha én a rockzenét szeretem, te viszont a technóért rajongsz, nekem előbbi, neked utóbbi lehet tökéletes. Lehet, hogy nekem tökéletes a tökfőzelék, te pedig utálod. Vagy te szereted a rózsaszínt, én viszont nem rajongok érte. Szeretem a sportcipőt, te a tűsarkúra szavazol. Te futsz, én tornázom. Nekem jégkorong, neked foci. És ez megannyi dologgal így van az életünkben.
Mindannyian mások vagyunk. Mindenki saját maga dönti el, hogy számára mit jelent a tökéletesség. Legyen az egy tárgy, egy érzés, egy étel, egy ital, egy film, egy dal, egy könyv, egy munka, egy barát, egy férfi, egy nő, bármi, ami vagy aki az életünk része. A tökéletesség, mint tulajdonság, nem létezik. Mert szubjektív. Nekem és neked mást jelent, egy harmadik személynek pedig ismét valami teljesen különbözőt. Ez a fogalom egy vélemény, egy nézőpont.
Természetesen mindannyian a tökéletességre vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a lehető legjobbra törekszünk az életünk minden területén (én legalábbis). Vannak előttünk célok, álmok, amiket szeretnénk elérni, megvalósítani, van tudásunk, vannak készségeink és képességeink, amiket minél magasabb szintre szeretnénk fejleszteni, de ezeket csak mi tudjuk meghatározni, mélyen magunkba nézve. Tehát nem mindegy, hogy ki támasztja velünk szemben a követelményeket a tökéletesség felé vezető úton. Ha mások elvárásainak akarunk megfelelni, ha más számára akarunk tökéletesek lenni, az egy, már a rajtnál elveszített verseny.
Az utóbbi egy év, ez a “vírusos” időszak természetesen senki számára nem jellemzi a tökéletességet, legalábbis az emberek nagy része biztosan így van ezzel. Keretek közé vagyunk szorítva, korlátozzák a mozgásunkat, az emberi kapcsolatainkat, de ebből a helyzetből is valahogy ki kell hozni a maximumot. Lehet magad jól érezni egy parkban, felmászni egy mászókára vagy egy fára, leülni egy padra és beszélgetni vagy olvasni, sétálni, mosolyogni, nevetni, szeretni és nem gondolni arra, hogy mi zajlik a világban. Lehet foglalkozni a saját, belső világunkkal. A saját érzéseinkkel, a saját boldogságunkkal, a saját céljainkkal. Ám ahhoz, hogy tisztában legyünk saját magunkkal, figyelni kell az érzéseinkre, a gondolatainkra, a belső hangunkra és felelősséget kell vállalnunk azért, akik vagyunk és azért, hogy mire vágyunk vagy mi a célunk.
A mai világban elkezdtünk vágyni mások elismerésére, félünk hibázni, tartunk a kudarcoktól, ezáltal megjelenik az önbizalomhiány és a sokszor ismételt „nem vagyok elég jó” érzés. Nekem több, mint egy évtizedet jellemzett ez az életemből és még korántsem vagyok a folyamat végén, rengeteg önmunka van abban, hogy például ezeket a sorokat most bárki elolvashatja.
SOKÁIG NEM MERTEM BESZÉLNI. NEM MERTEM ÍRNI. NEM MERTEM AZ EMBEREK SZEMÉBE NÉZNI. MERT FOLYAMATOSAN AZ MŰKÖDÖTT BENNEM, HOGY MÁSOK MIT SZÓLNAK. MOSTMÁR ELSŐ KÖRBEN MINDIG AZZAL FOGLALKOZOM, HOGY ÉN HOGY LÁTOM MAGAMAT.
Az önismeret, az elfogadás és a tökéletesség kéz a kézben járnak.
Első lépésként jó, ha tudjuk, hogy mi zajlik bennünk, mire vágyunk, mit szeretünk, mi okoz örömet, mi tesz boldoggá, mi fakaszt mosolyt az arcunkra – ez elengedhetetlen ahhoz, hogy meg tudjuk határozni, számunkra mi is a tökéletesség. És az sem baj, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy mi az, amivel nem szeretnénk foglalkozni. Ha nem ismerjük magunkat, nem tudunk különbséget tenni aközött, hogy mi fontos számunkra és mi nem. Ha nem tudjuk elengedni a lényegtelen dolgokat, az elégedettség érzése is odavész.
Másodszor el kell fogadnunk a dolgokat úgy, ahogy vannak, hiszen van, amin nem tudunk változtatni. Én például hiába szeretnék (vagy inkább szerettem volna) magasabb lenni, 35 évesen igen csekély esélyt látok arra, hogy még nőni fogok pár centit, így ami nem rajtam múlik, azt elfogadom. De ha például szeretnék sportosabb, egészségesebb lenni, mert úgy szuperebbnek – mondjuk ki – tökéletesebbnek érezném magam, akkor az arra való törekvés az én feladatom. És én fogok felkelni korábban, hogy elmenjek edzeni és én fogok odafigyelni arra, hogy mit eszem. Nem valaki más.
? ???á? ???????? ???? é? ????? ????á????. ? ???á? ????? á???? ?á????? ?ö?é??????é??? ???? é? ????? ?ö???????.
Tehát nem a tökéletesség a cél, hanem az, hogy én és a dolgaim egyre jobbak legyenek, hogy én elérjem a maximumot, amit ki tudok hozni magamból, hogy a saját csúcsteljesítményemre törekedjek. Ettől fejlődök, folyamatosan tanulok és persze mindig lehet magasabbra tenni a lécet – de az enyémet csak én tudom feljebb tenni. Valójában a tökéletesség csak bennünk létezik, mi döntjük el, mit tartunk tökéletesnek és mi tudjuk, hogy mi a célunk. A saját utunkon csak saját magunk lépkedhetünk. – P.R. –
