Van úgy, hogy azt érzed, bármit is csinálsz, bárhogy is próbálkozol, semmi nem jön össze, semmi nem változik. És mintha a világod dőlt volna össze, mintha minden és mindenki összeesküdött volna ellened. Semmi sem megy úgy, ahogy szokott, nem érzel mást, csak csalódottságot, össze vagy törve, kicsi vagy, jelentéktelen, a fájdalmad pedig úgy borít be, mint a jeges hó, mégha kint tombol is a nyár. Mintha bezártak volna, elzártak volna minden lehetőségtől, mindentől, ami kiutat, vígaszt jelenthetne a számodra.
Mielőtt belefogok az ilyen írásokban szokásos módon felfelé ívelő „de hidd, el, nincs így” motivációs beszédbe, még mélyebbre viszlek:Mert igenis van úgy, hogy ezt az egészet nem csak kitaláltad magadnak, nem csak azért érzel így, mert így akarsz érezni, mert igenis jogod van hozzá, a szenvedéshez, ahhoz hogy megéld a mélységet, amilyen erősen csak lehet. És nem csak azért érzed így, mert „túlmisztifikálod”, vagy mert „túlérzékeny vagy”, vagy mert te vagy az a „meg nem értett zseni vagy művész”, aki mindent sokkal feketébben (vagy épp fehérebben) lát, mint a nagy sokaság. Mert igen, mélyen vagy, mélyebben, mint az utóbbi évek, időszakok bármelyikében is. Megadod magad az érzésnek, holott utálod magad, hogy ezt teszed, és persze az már kevéssé számít, hogy mit mondanak mások, az viszont igen, hogy nem találod a választ magadban a „miért?”-re.
Talán gyűlölöd magad? Talán bűnbánatot gyakorolsz? Talán azt várod, hogy valaki megsajnál és felsegít? Egy barát? Egy szerető? Egy társ?
Ha ezekre „nem” a válasz, és tovább kutatsz a lelked bugyraiban, megrémülsz ha jó sokáig nem találsz semmit. Semmit a világon, amibe kapaszkodhatnál, amitől elhinnéd, nem vagy rossz, csak gyarló, nem vagy gonosz, csak butaságot csinálsz néha, amikor sebezhetővé válva megijedsz valamitől/valakitől. Hogy te is csak ember vagy, gyenge és pazarló másokkal (sokszor azokkal, akik nem érdemlik meg), de szűkmarkú magaddal (azzal, aki néha sokkal jobban megérdemelné, hogy törődj vele).
Azért van a könnycsatornád, hogy könnyeket ejts, azért van a szíved, hogy érezz, azért van a lelked, hogy tanulj és fejlődj, azért van a szád, hogy kimond, mind azt, ami benned kel életre, azért van a kezed, hogy adj, és néha elvegyél másoktól.
?? ???́?? ?????
Mindegy, most miért érzel bármit is a fentiekből, mindegy, miért látod meg most csak a felhőket, miért takarod el az arcodat a nap elől, miért kapkodsz vágyakozva levegő után, mert bár megfulladsz a mostani élettől, mégis ?́??? ??????!
Minden veszteség, minden irigy, bántó szándék, minden olyan tett vagy szó, ami elhitette veled, senki vagy, nem vagy fontos, itt kavarog körülötted. Mégis, képes vagy, hiszel, látsz (a valóságot is) és ha egy buta viccen elmosolygod magad, azonnal kisüt a nap benned is!
Hát gondolj bármit, amit most átengedsz magadon, de vannak dolgok, amiket ne engedj el, ezekhez ragaszkodj: a HIT, a REMÉNY, az ÁLOM veled maradnak, lesöprik a jeges hótakarót rólad, feltöltik a szíved melegséggel, felemelik a fejed a fény felé. Mert mindazokon túl, amilyennek érzed most magad JÓ is vagy! Része a világnak, a nagy egésznek és hatással vagy!
???????! ??? ???? ?? ??????!
-A. K. – (2021. 06. 21.)
