A helyzet az, hogy nem kell mindig jól lenned. Nem kell előadni, hogy minden szuper és minden a legnagyobb rendben van, ha nincs így. Ki lehet mutatni, ki lehet sírni magadból és igen, meg lehet élni a hullámvölgyet is. Na nálam most ez van. De van kiút.
Az elmúlt egy hetet (vagy lehet, hogy többet is…) gyakorlatilag állandó feszültségben, folyamatos fejfájással és gyomorgörcsökkel töltöttem. Hogy mi az oka? Igazából sok minden. Munkahelyi bizonytalanság, túlterheltség, félelem, egy kis magány, elkapott valami igazán negatív hullám. Nem tudok figyelni, koncentrálni, de mivel nem tudok figyelni, állandóan úszom a munkámmal. Ráadásul elvállaltam olyan dolgokat is, amiket igazából nem akartam, csak azért, hogy ne kelljen nemet mondani (igen, vállveregetés). Így magamra sincs semmi időm, vagyis semmi olyat nem csinálok, ami egy kicsit feltölt. Dupla élvezet, igaz? Ez újabb stresszt generál, így jöttek szépen sorban a gondolatok és érzések:
Nem vagyok elég jó.
Nem vagyok elég szép.
Nem vagyok elég okos.
Nem vagyok elég jó abban, amit csinálok.
És még sorolhatnám (fogom is)…
Tehát jött az érzés: nem vagyok elég. Senkinek. Másoknak sem. Magamnak sem.
Régen volt már ilyen -talán el is felejtettem, milyen érzés-, hiszen elég tudatosan élem az életem és igyekszem minden olyan dolgot kizárni a gondolataimból és az érzéseimből, az egész életemből, amik nincsenek rám jó hatással. Megmondom őszintén, nem is tudom, most mi kapcsolta be ezt nálam.
Persze megszólalt a vészcsengő a fejemben, hogy ’Hahó, mit csinálsz? Nem szabad így gondolkodni’, de egyszerűen nem tudok belőle napok óta kikeveredni. Még most, e sorok írása közben is benne vagyok, ám azt hiszem, azért is ugrottam rá a billentyűzetre, hogy könnyebb legyen.
Így hát jöhettek a rossz gondolatok, amiket most ide is leírok, mert tudom, nem én vagyok az egyetlen ezen a világon, akinek megfordulnak a fejében és a szívében ezekhez hasonló gondolatok és érzések: Nem szeret senki. Nem vagyok okos. Nem vagyok szép. Nem vagyok elég menő. Nem vagyok jó nő. Nem vagyok szerethető, ergo senki nem szeret. Senkinek nem kellek. Senki nem akar velem mutatkozni. Csúnya vagyok. Szégyellnem kell magam, amiért olyan vagyok, amilyen. Nem vagyok sokoldalú. Nem értek semmihez. Alkalmatlan vagyok mindenre, még az életre is. Rosszul végzem a munkám. Nincs elég pénzem. Kinevetnek. Nem vagyok elég vékony. Nem vagyok jó barát. Nem vagyok jó ember. Nincs stílusom. Kicsi vagyok. Jelentéktelen vagyok. És így tovább, ám azt hiszem, ennyit elég leírni.
A lényeg az, hogy muszáj ezeket tudatosítani magamban, különben szépen lassan, anélkül, hogy realizálnám a létezésüket a fejemben (vagy a szívemben) szétszednek, darabokra.
Olyan ez, mint egy örvény. Elkezdődik egy negatív gondolattal és jön utána az összes többi. Sorban. És ha kapálózok, ha el akarom hessegetni, ha küzdök ellene, ha nem veszek róla tudomást, nincs belőle kiút, magával ránt és nem ereszt. Így úgy döntöttem, megengedem, hogy lehúzzon, a legaljára, és mikor ott vagyok, egy nagy rúgással majd feljövök a felszínre (bízom benne, hogy ez napokon belül megtörténik).
Mindenesetre vettem jó sok papírzsepit, biztos, ami biztos és ha sírnom kell, ha kikívánkoznak a könnyek, hát hagyni fogom. Jöjjenek. Záporozzanak. És ahogy egyre több könnycsepp távozik belőlem, velük együtt nagy valószínűséggel a negatív érzéseknek és gondolatoknak is búcsút inthetek.
Mert ez így működik. A negatív érzelmeinket is meg kell élnünk. Azok is mi vagyunk. Ember nincs, aki mindig, minden helyzetben százszázalékos állapotban van. Nem azt mondom, hogy egyik pillanatról a másikra, varázsütésre minden rendben lesz, de sokat segít, ha megengedek magamnak egy kisebb összeomlást. Biztosan lesznek, akik ezzel most vitatkozni fognak, ám ez a helyzet most rám vonatkozik, én így élem meg. És jön majd egy reggel, amikor nem úgy fogok felkelni, hogy ’Na megint egy rossz nap és biztos valamit rosszul fogok csinálni’, hanem úgy, hogy ’Itt egy új nap, hogy megmutassam: elég jó vagyok.”
Aztán ha újra sírni kell, akkor sírni fogok. Azért, hogy utána szívből tudjak mosolyogni.
“AMIKOR TÖKÉLETESEN ÉRZED, HOGY MILYEN PADLÓN LENNI, MÁR NEM IS OLYAN FÉLELMETES – ÚGYHOGY LEHETSZ BÁTOR. A PADLÓ AZZÁ IS TESZ.”
– P.R. –
