Így lehetsz jobb Önmagad

Az elmúlt másfél évben gyakorlatilag teljesen átalakult az életünk. Minden nap igyekszünk túlélni, megélni bizonyos helyzeteket, illetve átélni olyan dolgokat, amiket eddig talán nem is volt lehetőségünk. Több időnk volt/van magunkra, a családunkra, a hobbinkra, igazából bármire, csak el kell döntenünk, hogy mivel foglalkozunk. Így van ez a jobbá válással is. Mert most bármiben lehetünk jobbak, amiben szeretnénk. Jöjjön egy lista arról, hogy milyen lehetőségek vannak a fejlődésre. Igen, Neked is!

? Önismeret 

Sokkal több időnk van magunkra, a jó értelemben vett befelé fordulásra, meditációra, relaxációra. Ráadásul az online világ meg is könnyíti a dolgunkat, hiszen rengeteg előadást és meditációt tettek ingyenessé, vagy részt vehetünk élő bejelentkezéseken is. Én évek óta foglalkozom önismerettel, önfejlesztéssel, vannak nagyon jó technikák, amelyeket bárki elsajátíthat. Idő kell hozzá és szándék, hogy változni, változtatni szeretnénk. Azzal, hogy magunkba nézünk, rálátunk bizonyos dolgokra, szituációkra, érzésekre, esetleg hibákra, már nagy lépést tettünk afelé, hogy ezeken tudjunk változtatni, hogy jobbak lehessünk.

? Konyhaművészet

Akár sokat főztél eddig, akár talán csak havonta, minden nap remek alkalom arra, hogy elkezdj konyhatündérkedni. Én évekig csak néha főztem (ez nem azt jelenti, hogy nem tudok), több, mint tíz évig vendéglátásban dolgoztam, ahol vagy az étteremben ettem vagy nem volt időm rendes kaját enni, éjjel pedig ugye kinek van kedve… az utóbbi több, mint egy évben majdnem minden nap főztem, és kipróbáltam egy csomó új dolgot is. Ráadásul dupla kihívásnak élem meg, mivel glutén- és tejmentesen étkezem.

? Egészség

Ez több dologból tevődik össze. Ide tartozik az étkezés egy része, a mozgás, a vitaminok. Én például sokkal több zöldséget és gyümölcsöt eszem, pedig eddig is szerettem őket. A testmozgásbeli szokásaim átalakultak, nagyon szeretek sétálni és bringázni, ez megmaradt, viszont ráálltam az otthoni testmozgásra is. Naponta fél óra a szőnyegen csodákra képes. Sőt, itt is segítségül hívhatjuk az online teret, hiszen rengeteg edzés találhatunk az interneten. 

? Munka

Sokan otthonról dolgozunk, ami nem jelenti azt, hogy megállt az élet. Az ember, ha szereti a munkáját, egyébként is szeret benne fejlődni, napról napra jobbá válni, ez most sem lehet másként. Én az egy évvel ezelőtti állapothoz képest gyakorlatilag teljesen átálltam az online munkavégzésre, így gyakorlatilag bárhonnan, bármikor tudok dolgozni és egyre inkább látom ennek előnyeit. És hogy lehetsz jobb a munkában? Olvass könyveket, cikkeket, hallgass előadásokat, nézz videókat abban a témában, amivel foglalkozol és hidd el, alkalmazni fogod majd az egy megszerzett tudást!

? Tanulás

Sokkal több lehetőségünk van új ismeretek megszerzésére, mint eddig bármikor. Nem kell beülni fizikailag az iskolapadba, mégis tanulhatunk gyakorlatilag bármit. Legyen szó akár egy nyelvről (én spanyolt tanulok online) vagy akár egy teljesen új szakmáról (a life coaching végzettségemet is online oktatás keretében szereztem). ha valami érdekel, nézz utána, keress róla videókat és tanulj! Mert amit egyszer megtanultál, azt senki nem veheti el tőled. 

? Olvasás

Egy kicsit talán a tanuláshoz is kapcsolódik, de az olvasás mindig jót tesz. Én könyvmoly vagyok, gyerekkorom óta (édesapám irodalomtanár volt), és mindig van legalább két könyv, amit párhuzamosan olvasok. Az egyik könyváruházlánc jelmondata a „Minden könyv hozzánk tesz valamit”. Teljes mértékben egyet kell értenem ezzel a szlogennel, hiszen minden elolvasott oldaltól csak több leszel. Legyen az akár egy regény, egy szakmai könyv, egy tankönyv, egy önismereti kötet, egy novella, egy vers, bármi… Nem kell hetente elolvasni egy könyvet, de napi fél órát rászánni arra, hogy belemerülj egy kicsit egy másik világba, tényleg jó érzés.

A lista persze a teljesség igénye nélkül készült, hiszen, ha bármit is csinálunk, abban napról napra jobbak lehetünk. Jobb szakemberek, jobb szakácsok, jobb barátok, jobb emberek. És ha te jobb leszel, a világ is jobb lesz. Csak el kell dönteni. El kell kezdeni.

“???????? ??? ?????????? ??? ???? ??́???? ?????, ???? ???????? ?????́ ????? ????́??́? ? ????́???!”

– P.R.-

Mint a legtöbb weboldal, az antonynelly.com is használ sütiket az oldalon. Bővebben a sütikről

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás