A Magyar Költészet Napján mi más is lehetne a témánk, mint gyönyörű magyar versek, melyek sokszor erőt adnak és nagyon jó őket olvasni.
Először jöjjön egy kis magyarázó: A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt – idén persze csak online, de érdemes becsatlakozni egy-egy előadásra, illetve Te is posztolhatsz verset a faladra. Az első ilyen ünnepet 1956 júniusában tartották, a nyári ünnepi könyvhéten, és csak 1964-ben kapcsolták József Attila születésnapjához. Mintául a Szovjetunió szolgált, ahol 1955-től kezdve tartottak ilyen ünnepet. A következő költészeti ünnepet 1961-ben tartották, majd az Magyar Írók Szövetsége javaslata alapján a 1963-ban döntöttek az ünnepnap április 11-re időzítéséról. Kezdetben a súlypont a munkásmozgalmi líra volt, később az ünnep egyre inkább eltávolodott ettől. Egyike a kevés számú ünnepnek, amely a Kádár-korszakban született, és a rendszerváltás után is folytatódott. Az ünnepet Magyarországon kívül a szomszédos országok magyarlakta területein is megünneplik.
És most következzenek a versek!
Egy ideális világban ezt a listát nem egyedül állítottam volna össze, hanem ketten csináltuk volna az irodalomtanár édesapámmal, valószínűleg órákig vitatkozva, hiszen nagyjából lehetetlen legjobbakat választani a magyar költészetből. Az utóbbi években mindig felhívtam ilyenkor, hogy válasszon egy verset, és hivatásához híven sohasem címet mondott, hanem elszavalta az adott költeményt. De az élet az már csak ilyen és ez már a második Magyar Költészet Napja nélküle, de számomra minden versben egy kicsit benne él. Bízom benne, most ő is elégedett lenne ezzel a listával. Ti pedig olvassátok, hallgassátok szeretettel! Nem rövid írás, de megéri végigolvasni.
_______________________________ Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út
és árnyak teste zuhant át a parkon,
de még finom, halk sugárkoszorút
font hajad sötét lombjába az alkony:
halvány, szelíd és komoly ragyogást,
mely már alig volt fények földi mása,
s félig illattá s csenddé szűrte át
a dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
fénylett hajadban s béke égi csendje,
és jó volt élni, mint ahogy soha,
s a fényt szemem beitta a szívembe:
nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
vagy áldott csipkebokor drága tested,
melyben egy isten szállt a földre le
s lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
és percek mentek, ezredévek jöttek,
-egyszerre csak megfogtad a kezem,
s alélt pilláim lassan felvetődtek,
és éreztem: szívembe visszatér,
és zuhogó, mély zenével ered meg,
mint zsibbadt erek útjain a vér,
a földi érzés: mennyire szeretlek!
____________________________________ Áprily Lajos – Ámulni még (Blaskó Péter előadásában)
https://youtu.be/CKI9aA-ESSk
____________________________________ Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfõre ülni,
borból-vízbõl mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragõzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprõ, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretõt,
színlelni sírást, cifra temetõt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
__________________________________ Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak…
Ki minek gondol, az vagyok annak…
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.
S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.
Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
____________________________________ Juhász Gyula: Szerelem (Megzenésítve – Tompos Kátya előadásában)
https://youtu.be/U-wq6QX7bMA
____________________________________ Áprily Lajos: Március
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?
______________________________________ Ady Endre – Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
_________________________________ József Attila: Óh szív! Nyugodj! (Megzenésítve – Frenyó Ágnes előadásában) https://youtu.be/3wUCDPR8xQ0
_________________________________ Reményik Sándor: Csendes csodák
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
és tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre,
hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
ez a finom kis kalapálás
nem a legcsodálatosabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled,
hogy nő, hogy törpül el veled,
nem csoda ez? – s hogy tükröződni
látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
kis hópelyhek az örömök,
szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
